Kresz-Tóth Duo Babarcról

20. Landesgala am Tag der Ungarndeutschen Selbstverwaltungen (Kodály Központ – Pécs / Fünfkirchen )

2011 óta közösen énekelünk és szereplünk a színpadon, az életben is egy párt alkotva, 2017 óta házaspárként. Repertoárunkban főként magyarországi német népdalok szerepelnek, melyet Anti harmonikán kísér, illetve kétnyelvű (magyar-német) operettek szerepelnek.

2015-ben jelent meg első közös CD-nk „Lieder von Oma” címmel, mely magyarországi német
népdalokat tartalmaz.

CD – “Lieder von Oma”

Szívesen vállalunk továbbá polgári szertartásokon élő éneklést,
ezzel is díszítve esküvőtöket! 🙂

2015 óta közösen énekelünk a Mecseknádasdi ” Alte Kameraden” fúvószenekarral.

Az „Alte Kameraden Blaskapelle” Fúvószenekari Egyesület azzal a céllal jött létre, hogy a magyarországi német nemzetiség fúvószenekari hagyományait felelevenítse, zenei anyanyelvünket ápolja és élővé tegye. A zenekar zömmel olyan zenészekből verbuválódott, akik korábban sváb lakodalmakban és sváb bálokon művelték ezt a zenét. Ők még részesei voltak a közvetlen hagyományátadás folyamatának, mely garanciát jelent e zene stílusos megszólaltatásához. Ezt a közvetlen, élő hagyományátadást igyekeznek fenntartani azzal, hogy fiatal zenészeket vonnak be a zenekar munkájába.
Több órás repertoárjuk kizárólag hagyományos sváb fúvószenéből áll. A Magyarországi Német Ének – Zene – és Tánckarok Országos Tanácsának, országos minősítőjén a zenekar három alkalommal is “Kiemelt arany” minősítést ért el.
A zenekar kiegészülve a babarci Kresz-Tóth Vivien és Kresz Antal alkotta „Kresz-Tóth Duo”-val énekes számokat is adnak elő nagy sikerrel.

Zenei vezetők: Ritter János és Kollár Antal

Az egyesület elnöke: Schram Antal


Das Kresz-Tóth Duo – aus Bawaz

Wir singen seit 2011 zusammen und sind auch ein Paar im Leben, seit 2017 als Ehepaar. In unserem Repertoire sind ungarndeutsche Volkslieder, die Anton mit Akkordeon begleitet.

Wir singen auch gerne zweisprachige Operettenstücke auf deutsch und auf ungarisch.
2015 haben wir die erste gemeinsame CD mit dem Titel: „Lieder von Oma”
(ungarndeutsche Volkslieder) gemacht.

Weitere Infomation – Kontakt

“Kresz-Tóth Duo Babarcról” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Nagyon szép és vonzó a Honlap!
    Igazán kedvet csinálsz / csináltok mindenhez. Egy sváb csak téged kérhet fel ezek után ilyesmire úgy gondolom.
    Hiánypótló lukat tömtél most be, ez már nagyon kellett, korábban engem is kértek már fel ilyesmire, egyszer csináltam is. Sokáig folytasd ezt a tevékenységet, azt kívánom!!! Gratulálok tiszta szívemből!

Hozzászólás a(z) Schmidt Zoltán bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük